FIFA Puskás-Díj
Neymar
Brazil csodagyerek kapta azt a díjat, amit a futballisten, Pelé magyar barátjáról neveztek el: a szurkolók a Santos-támadó Flamengo ellen bemutatott cselsorozatát követő gólt találták az év legszebb góljának.
Harmadik alkalommal a brazil csodagyerek, Neymar nyerte a Puskás-díjat, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség zürichi gáláján vett át az ötszörös spanyol gólkirály, mexikói Hugo Sancheztől. A Pelé-utódnak kikiáltott tinisztár 2011. július 27-én, a Flamengo elleni rangadón szerzett szenzációs gólt: közel a félpályától indulva szlalomozott végig a rivális játékosok között, és egy elképesztő megkerülős cselt is bemutatott, mielőtt a kapuba helyezett.
„Szinte sokkot kaptam, amikor kiderült, hogy én kapom a díjat. Nagyon boldog és elégedett vagyok, hogy én nyertem. Hálával tartozom a csapattársaimnak, hogy ilyen remek év van mögöttem. Köszönöm Istennek, a családomnak, a barátaimnak és a társaknak, akik rengeteget segítettek. Azt hiszem, ez a legszebb gól, amit valaha lőttem. A baloldalon kaptam meg a labdát, két embert kicseleztem, majd passzoltam. Remekül kényszerítőztünk a csapattársammal, aztán átvertem még két védőt, és gólt szereztem. Szinte tökéletes volt.” – mondta Neymar, akinek élete álma valósulna meg, ha szerepelhetne a brazíliai világbajnokságon.

A leghíresebb Puskás-mozdulat
Egy utánozhatatlan csel. Egy bámulatos találat. Puskás Ferenc angoloknak lőtt csodagólja a modernkori futballban is a kategória csúcsterméke lenne. Fel van adva a lecke, srácok…