PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

A 6:3-at ünnepli a világ

2013. Nov. 25

Kiállítás, rádió-és tv-műsor, Reuters-cikk és számtalan program is a londoni diadalt idézi.

Hétfőn, november 25-én éppen 60 éve, hogy 1953-ban a magyar Aranycsapat a Wembleyben az Évszázad mérkőzésen 6:3-as győzelmével a kontinensről érkező első csapatként elvette Anglia 90 éves hazai veretlenségét. Az évfordulón számtalan program idézi fel a magyar futballtörténelem legdicsőségesebb napját.

A korábbi évek hagyományával ellentétben idén nem karácsonykor, hanem a 6:3 évfordulóján, november 25-én lesz a válogatott játékosok év végi találkozója az MLSZ szervezésében. A csaknem egész napos rendezvény egyik programpontjaként az ünnepi ebédnek is otthont adó Danubius HotelArénában a Puskás Intézet és a Sportmúzeum közös kiállítást szervez a 6:3-as diadalra emlékezve. A rendezvényen minden vendég egy-egy példányt kap a FourFourTwo magazin legfrissebb számából, amely ezen lapszámának jelentős részét a 6:3-nak szenteli, és az ünnepségen megjelenő minden válogatott futballista féléves FourFourTwo-előfizetést is kap ajándékba.

Madridban eközben egy kiállítás lezárását jelenti ez a nap: november 25. ugyanis az utolsó napja az október 23-án kezdődött Puskás-hetek rendezvénysorozatnak, így hétfőn látogatható utoljára a Real Madrid stadionjában, a Bernabéu-ban berendezett Puskás-kiállítás, amely egyébként a Bernabéu-stadionkörút egyik hivatalos állomása, és az első három héten csaknem negyvenezer látogatót vonzott. Ezen a hétfői napon 10 órától, afféle záró aktusként Guadalupe Galindo Mendoza, a Real Madrid Történelmi Örökség osztályának munkatársa és Mravik Gusztáv, a Puskás Akadémia archívumvezetője tárlatvezetésével Madridban élő magyarok tekintik meg a kiállítást a Real Madrid Alapítvány vendégeiként, és tiszteletét teszi Benyhe István, a madridi magyar nagykövetség kulturális attaséja is.

Pénteken egy nagyobb anyaggal jelentkezett a Reuters hírügynökség is, a felcsúti Puskás Intézet gyűjteményének részét képező, az Aranycsapat szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv hagyatékához tartozó, a londoni meccsre készített taktikai füzetének részletes bemutatásával, amelyet egyébként a FourFourTwo magazin magyar kiadása rendezett sajtó alá, legfrissebb, 45. lapszámában. Ez alapjánközölt cikket a Sebes-füzetről a nívós Guardian is.

Az évfordulón a Magyar Rádió és a Magyar Televízió is leadja az egész meccset, utóbbi a BBC eredeti képanyagával és Szepesi György közvetítésében.
A Magyar Rádió a meccs eredeti időpontjában, negyed 4-től, egészen pontosan 15.17-től sugározza az angol-magyart, és a meccs előtti élő adásban Szöllősi Györggyel, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatójával, a magyar FourFourTwo főszerkesztőjével beszélget Novotny Zoltán műsorvezető. 
A Duna Televízióban pedig a 21.35-től kezdődő műsorban adják le teljes hosszában a mérkőzést. Knézy Jenő műsorvezető vendége lesz a szemtanúk közül Buzánszky Jenő és Szepesi György, továbbá Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke és Szöllősi György, a téma szaktekintélye. Egészségi állapota miatt nem lesz ott a stúdióban Grosics Gyula, ám telefonon kapcsolni fogják a műsorba.

A 6:3 évfordulójához kapcsolódó hír, hogy a Nemzeti Sport kiadványa, a Nemzeti Sport magazin külön kiadvánnyal tiszteleg a londoni meccs emléke előtt, amelyet Csillag Péter írt és szerkesztett, londoni kutatási eredményeivel és exkluzív anyagokkal színesítve a közismert történetet. Az újságot kiadó Ringier Kiadó és a jogtulajdonos PUSKAS.COM együttműködésének köszönhetően az eredeti BBC-képfelvételt és a Szepesi-féle közvetítést tartalmazó ajándék DVD-t adnak az újsághoz.

A 6:3 résztvevői sokáig az óbudai Régi Sipos halászkertben ünnepelték az évfordulót. Szombaton az étteremhez közeli óbudai Puskás-szobornál volt koszorúzás, Fejér Miklós, a Régi Sipos tulajdonosa szervezésében, Bús Balázs óbudai polgármester is tiszteletét tette.

Az Aranycsapat Alapítvány, amelynek Kű Lajos az elnöke, november 26-án, kedden ünnepel, és szintén kedden lesz a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság közös ünnepi megemlékezése, amelynek az ad kiemelt jelentőséget, hogy a megye három játékost (Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Czibor Zoltán) is adott a Wembleyt meghódító Aranycsapatnak. Az emlékműsor kedden 11.30-kor kezdődik a tatabányai Grosics Gyula Stadionban, majd 12.30-tól a tatai Gottwald Étteremben fogadással folytatódik.

Mint arról korábban beszámoltunk, szintén örömteli az évforduló kapcsán, hogy a felcsúti Puskás Intézet becses 6:3-as relikviákkal gazdagodott: Brády Márton, a Showtime Budapest ügyvezető igazgatója önzetlen felajánlásából 12 kiváló minőségű, nagy méretű eredeti hírügynökségi fotóhoz jutott az Aranycsapat által hat évtizede lejátszott Évszázad mérkőzéséről. Az adományok között található az a fotó is, amelyen a mérkőzés előtt Puskás Ferenc egyenként mutatja be a magyar csapat tagjait Athlone hercegnek. Emellett az angol csapatkapitány, Billy Wright eredeti aláírása is szerepel a fotókon.

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.