Aktuális
Két szobrot is avatunk!
2013. Mar. 06
Nemes a versengés: március végén két Puskás Ferenc-szobrot is avatnak Budapesten, jelen állás szerint Kristóf Lajos kispesti művének bemutatása megelőzi az óbudai alkotás március 28-ára tervezett átadását.
Mint arról már többször hírt adtunk, március végén avatják fel a világ első egészalakos köztéri Puskás-szobrát, amely a Bécsi út sétánnyá alakított szakaszán, a Puskás Öcsi térre keresztelt területen áll majd. Az Aranycsapat legendás kapitányának rajongói örülhetnek, hiszen Pauer Gyula és Tóth Dávid óbudai alkotása mellett egy Puskás-mellszobor is átadásra kerül a tavasszal: Kristóf Lajos műve Kispesten, a KÖKI előtti parkban kap helyet. Utóbbi projektet „pillanatok” alatt karolta föl a XIX. kerületi önkormányzat, 4 millió forintot különített el a Puskás-szoborra. Bár eredetileg a nagy labdarúgó születésnapján, április 1-én tervezte leleplezését, jelen állás szerint a kispesti alkotást előbb mutatják meg a nyilvánosságnak, mint Pauer művét, amit március 28-án ad át az óbudai civil egyesület. Az egészalakos szobor támogatói között a PUSKAS.COM is megtalálható.
Puskás Ferencné természetesen mindkét avatáson igyekszik személyesen részt venni.