PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Meghalt Amancio, Puskás Ferenc madridi csapattársa

2023. Mar. 27

Nyolcvanhárom esztendős korában elhunyt Amancio Amaro, a Real Madrid legendás labdarúgója, későbbi edzője, tavalytól tiszteletbeli elnöke – adta hírül a spanyol klub.

Amancio Amaro 1962-ben érkezett a Deportivo La Corunától a Real Madridhoz, amelyet játékoskarrierje végéig, 1976-ig szolgált. Kilenc bajnoki címet és három Király-kupát nyert a madridi csapattal, tagja volt a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK) 1966-ban hatodszor elhódító Realnak – a Partizan ellen 2:1-re megnyert brüsszeli fináléban ő szerezte az egyenlítő gólt – emlékezik meg róla a Nemzeti Sport

Amancio 471 mérkőzésen 155 gólt ért el a Realban, míg a spanyol válogatottban – amellyel 1964-ben Európa-bajnok lett, a mieink elleni elődöntőben a kapuba találva – 42 mérkőzésen 11 gól fűződik a nevéhez.

Kétszer a spanyol élvonal gólkirálya volt (1969, 1970), az 1964-es Aranylabda-szavazáson a harmadik helyen végzett a skót Denis Law és a spanyol Luis Suárez mögött.

Amancio feláll, miközben Puskás Ferencről beszél, és ezért megtapsolják a Puskás halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett pódiumbeszélgetésen a Bernabéu-stadionban (Fotó: ifj. Döme László/Puskás Intézet)

 

Visszavonulása után rövid ideig edzőként dolgozott: először a Real ifjúsági csapatánál, évekkel később visszatérve a fiókcsapatnál, a Castillánál, amellyel 1984-ben bajnoki címet szerzett a másodosztályban. Abban az időben ott bontogatta szárnyait a híres Quinta del Buitre, vagyis a Butragueno, Míchel, Sanchis, Martín Vázquez és Pardeza alkotta nagy ötösfogat.

Az 1984–1985-ös idényben az első csapat vezetőedzője volt, de nem jöttek a várt eredmények (a Real az ötödik helyen végzett a bajnokságban), 1985 áprilisában távoznia kellett, és a Videoton elleni UEFA-kupa-döntőben (3–0, 0–1) már nem ő, hanem Luis Molowny ült a kispadon.

Amanciót 2022 őszén, Paco Gento halála után megválasztották a Real Madrid tiszteletbeli elnökének.

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.