PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Kiállították a Puskás-díjat a FIFA zürichi múzeumában

2019. Dec. 23

Alapításának tizedik évfordulója alkalmából kiállították a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi múzeumában a legszebb gólért járó Puskás-díjat.

Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete közösségi oldalán számolt be róla, hogy a futballkaput és benne labdát formázó elismerés január végéig biztosan látható lesz a múzeumban. A legendás Aranycsapat kapitányáról elnevezett díjat 2009 óta minden évben odaítélik, ennek során az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont. Először a portugál Cristiano Ronaldo vehette át a trófeát – akkor Puskás Ferenc özvegyétől –, majd az idén 11. alkalommal odaítélt elismerést első magyarként Zsóri Dániel érdemelte ki. A trófea melletti érintőképernyőn minden eddigi győztes találat megtekinthető.

Fotó: Szöllősi György / FacebookSzöllősi György jelezte: a felcsúti Puskás Intézet jóvoltából már 2015 óta Zürichben kiállított tárgyak közül az ideiglenes kiállításon látható még a Puskás által megőrzött német csapatkapitányi zászló az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzéséről, valamint "Francisco Puskas" 1962-es világbajnoki akkreditációs kártyája is.

Forrás: MTI

Nyitókép: FIFA World Football Museum / Facebook 

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.