PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegtek Monte-Carlóban

2019. Dec. 21

Szombat este rendezték Monte-Carlóban a Világ Sportlegendái-díj ünnepélyes átadását, a díjazottak között volt Puskás Ferenc is. Az ünnepségen a Magyarországról érkezett küldöttség mellett ott volt Puskás Ferenc unokája és dédunokája is.

Monaco esetében persze nem ritkaság, hogy fókuszba kerül, ha sportról van szó. A tradicionális F1-es viadal mellett tenisz-, vitorlás-, boksz-, atlétikai, rali- és golfversenyével is állandó szereplője a sportnaptárnak, itt székel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, a férfi és női profi teniszezők nemzetközi szervezete, a motorcsónakosok és az öttusázók világszövetsége is. Azt már nem lenne könnyű számba venni, hogy a sportvilág hány csillagának lakhelye a hercegség, s nem csupán kedvező éghajlata (ezen a hétvégén a 14-15 Celsius-fok kellemes napsütéssel párosul), hanem vonzó adójogszabályai miatt is.

Puskás Ferenc egykori csapattársa, a díjátadó Amancio Amaro Varela mellett Puskás dédunokája, Ane de Juan Damborena a posztumusz díjjal, Schmitt Pál és Szöllősi György Puskás-nagykövet (Fotó: Ifj. Döme László / NSO)Amint a Nemzeti Sport helyszíni tudósításából kiderül, sportcsillagok Oscar-gálája – így nevezik a szervezők a Világ Sportlegendái-díjhoz (World Sports Legends Award) kapcsolódó ceremóniát – azonban még errefelé is kiemelt figyelmet érdemlő esemény. Már csak azért is, mert a 2016-ban Monacóban alapított díj kilóg a különféle év- és életműdíjak sorából: azok a sportemberek kaphatják meg, akik kiemelkedő sportkarrierjük mellett pályafutásuk befejezése után vagy mellett is sokat tettek a közösségért, s életművük példaértékű az új generációknak is. Ez az elismerés tehát a sport etikai és erkölcsi értékeit is népszerűsíti, s ezzel motiválni szeretné a fiatalokat. A köztünk élő legendák mellett a jótékonysági tevékenységet is díjazzák, sőt posztumusz kitüntetést is kiosztanak.

Szokás, hogy az ünnepeltek kézlenyomatát is megörökítik a gála előtt, így Réka Puskás és Ane De Juan Damborena is így tett a Puskás-család nevében (Fotó: PFLA.hu)Utóbbit ebben az esztendőben Puskás Ferencnek ítélték oda (egy másik monacói szál: „Pancho” lábnyoma megtalálható a Bajnokok Sétányán, mások mellett Diego Maradona, Pelé, Raymond Kopa, Zinédine Zidane és Gianni Rivera társaságában; más kérdés, hogy a promenád átépítés miatt jelenleg zárva van). A néhai futballgéniusz képviseletében a trófeát Öcsi bácsi dédunokája, Ane de Juan Damborena és Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök vette át a szombat esti gálán. (A díj a brazil festő és szobrász, Marcos Marin alkotása, az opart művész Marilyn Monroe-t megidéző műve megtekinthető a Fairmont Hotelben, s lapunknak elárulta, hamarosan nekilát Puskás szobra elkészítésének is.)

A felcsúti Puskás Intézet minitárlatot épített fel a Hotel Fairmont Monte-Carlo egyik, a Földközi-tengerre néző szárnyában, az ünnepségnek helyet adó Salle d'Or előtt, amely több értékes relikviával mutatta be Puskás Ferenc kispesti és madridi életútját, válogatottbeli szereplését.

A teljes tudósítást és az idei díjazottak listáját ide kattintva olvashatja!

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.