PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Puskással játszott, Van Bastent gyógyította – Csabai József

2019. Aug. 14

Józsefnek született, aztán mielőtt megszokta volna, hogy Joe-nak szólítják, évekre José lett, majd évtizedekre újra Joe vagy doktor úr. Most évente egy-két hónapig Józsi bácsi. A világvándor Csabai József fáradhatatlan, 82 évesen (a cikk 2014. októberében jelent meg, Józsi bácsi ma, 87 évesen is kitűnő egészségnek örvend! – a szerk.) is az amerikai profi ligában szereplő Vancouver Whitecaps játékosmegfigyelője és tehetségkutatója. Puskás Ferencnek barátja, munkatársa és hajszál híján csapattársa is volt. Magyarországra érve első útja az ő szobrához vezet.

Ha az Élet az egyik kezével ad valamit, a másikkal úgyis elveszi – tartja a megkeseredett emberek mondása. Csabai József inkább úgy gondolja, ha az Élet egyik kezével el is vesz valamit, a másikkal mindig ad cserébe. A mélyen istenhívő volt futballista így aztán nem csupán hamarabb feldolgozta, de saját javára is fordította azt a tragédiát, aminél nagyobb aligha érhet labdarúgót. 1960 egyik első tavaszi napján, amikor csupán néhány hét választotta el attól, hogy a Real Madridba szerződhessen, és Puskás Ferenc, Alfredo Di Stéfano, Francisco Gento és a többiek csapattársa legyen, a Real Zaragoza labdarúgójának, Csabai Józsefnek eltört a bokája. Ártalmatlan szituáció volt, a Zaragoza saját U18-as csapata ellen játszott edzőmeccset, és a fiatalok kapusa rácsúszott Csabai bokájára. Eltört, és noha az orvostudomány mai állása alapján ez csak néhány hónapos kihagyást eredményezne, akkor a 28 éves játékos pályafutásának végét jelentette.

Csabai azon év január 24-én került az akkor éppen zsinórban ötödik BEK-győzelmére készülő Real Madrid érdeklődésének középpontjába. A Real a Bernabéuban fogadta a Zaragozát, Pepillo góljával hamar vezetést is szerzett, de Csabai szép góllal egyenlített, és bár végül Puskás a madridiak javára döntötte el a spanyol bajnoki mérkőzést, a mérkőzés legjobbjának Csabait (az akkori újságokban Csabayként írva) választották meg, akinek a találkozó után rögtön szerződést is ajánlott a Real Madrid. Ömlengő cikkek jelentek meg róla, a zsenialitását megénekelve, és a legendás menedzser, Östreicher Emil – aki Puskást is Madridba vitte – közölte vele a jó hírt: a „királyi” klub az idény végén megválik a brazil jobbszélsőtől, Canáriótól, és helyette Csabai lesz a másik idegenlégiós (akkoriban csak kettő lehetett). „Életem legcsodálatosabb ajándéka lett volna, ha Puskás Öcsivel játszhattam volna egy csapatban” – mondja a FourFourTwo-nak Csabai. Február végén azonban reccsent a boka, és az álomból rémálom lett.

Az 1960-as Real Madrid–Zaragoza meccs után ajánlatot tett a „királyi” klub

Az optimista szemléletű José azonban nem azon sopánkodott, hogy az ifikapus talpa miért pont ott és akkor, miért pont az ő bokáját találta telibe, miért nem tévedett néhány centit. Hanem arra gondolt: milyen szerencse, hogy három és fél évvel korábban, 1956 októberében a budapesti Móricz Zsigmond körtéri lakóház udvarán a szovjet tankból elindult lövedék egy-két centiméterrel a füle mellett süvített el, csak a hallásában téve ideig-óráig kárt. Ha az a tüzér olyan pontos, mint az ifikapus… ugye, az Élet és annak két keze. És ha 1948-ban a formálódó nagy Honvéd (akkor még Kispesti AC) nem utazik barátságos mérkőzésre a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyre, talán sohasem fogalmazódik meg Csabai Józsefben, hogy mindenáron a futballnak akarja szentelni az életét.

Az 1932-ben Sátoraljaújhelyen született Csabai, az NB II-es STK igazolt játékosa azonban 16 évesen lehetőséget kap a kispestiek ellen, és balösszekötőként az Aranycsapat későbbi ikonjával, Bozsik Józseffel találja magát szemben, akit többször is látványosan átjátszott. Ez a sikerélmény táplálja ambícióit, hát még az, amikor az észak-magyarországi ifiválogatottban mutatott játékát látva a Ferencváros megfigyelői kiszúrják, és a fővárosba csábítják. Ám a szülők, a kőműves, kőfaragó apuka és a helyi dohánygyárban dolgozó édesanya féltik Budapesttől, nem engedik el, mondván, előbb tanuljon, szerezzen diplomát. Akkor úgy érzi, élete nagy lehetőségétől szakítják el, ám az Élet ismét gondoskodik arról, hogy ahová el kell jutni, oda eljusson az ember. Végül úgy kerül a Fradiba, hogy az érettségi után Budapesten a Testnevelési Főiskolán tanul tovább, ahol a labdarúgóedzői szakon véletlenül az a Csanádi Árpád lesz a mentora, akinek futballszakmai tankönyvére a mai napig Bibliaként tekintenek az edzők világszerte, és akit olyan szoros kapcsolatok fűznek a ferencvárosi klubhoz, hogy az egyetemi csapatban is remeklő Csabainak kikövezett útja van a zöld-fehérekhez – illetve az akkor éppen Kinizsi néven szerepeltetett piros-fehérekhez. 1955-ben végzett a TF-en, és mindjárt a Fradi játékosa lett, ám nem sokáig, hiszen a következő év októberében kitört a forradalom (Fradi-játékosként a legszebb emléke, hogy egy 3:2-es győzelmet érő szabadrúgásgólt lőtt a Tatabánya ellen, Grosics Gyula kapujába). Csabai ekkor már a magyar B-válogatott tagja (amely akkoriban a világ legtöbb A-válogatottját simán verte volna), és benne volt a melbourne-i olimpiára jelölt keretben is.

Mátrai, Dalnoki, Novák, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi és a többiek között az FTC 1965-ös New York-i túráján készült csapatképen, ahol az álló sorban balról a második Csabai beállt a Fradiba játszani, tőle jobbra Henni Géza és Mészáros József vezetőedző

„A csapat már a buszon ült, indultunk volna a repülőtérre, amikor bejelentették, hogy mindenki adja le a passzportját, a magyar válogatott visszalép az olimpiától. Féltek, hogy esetleg kinn marad a csapat” – idézi fel életének újabb keserű fordulatát, az olimpikonná válás utolsó pillanatban elveszített lehetőségét Csabai. A szovjet tankok bevonulásakor azonban már végérvényesen eldöntötte, hogy elhagyja az országot, és ha már az ausztráliai utazás kútba esett, a Fradi kapusával, Henni Gézával és annak öccsével, Miklóssal elhatározták, hogy Amerikába menekülnek, Henniék egyik rokona segítségével, aki a bécsi konzulátuson dolgozott. Szeretett volna még hazamenni Sátoraljaújhelyre, elköszönni a szülőktől, de a vonatok már nem jártak, egyébként sem volt vesztegetnivaló idő, lángokban állt az ország. Gyalogosan és olykor szekerekre felkapaszkodva indultak el a nyugati határ felé. Pápán elkapták őket a szovjetek. „A falhoz szorítottak, a hasunkhoz tették a golyószórót – meséli hősünk. – A csodának köszönhetően menekültünk meg, épp arra járt egy magyar rendőrautó, és a rendőrök megbeszélték az oroszokkal, hogy bízzák rájuk a dolgot, majd ők bevisznek minket az őrsre, és ellátják a bajunkat. A rendőrfőnök megismert minket, tudta, hogy a Fradiban játszunk. Azt mondtuk neki, hogy ennivalóért jöttünk Pápára, mert Budapesten nagy az éhínség. Nyilvánvaló hülyeség volt, de kiengedett minket a hátsó ajtón, és mentünk tovább a határ felé. Mocsarakon keltünk át, hosszú és viszontagságos út végén értük el a határt, ahol viszont úgy tűnt, minden hiába volt, mert megállítottak a határőrök. Azonnal megismertek, de kiderült, hogy ők is Fradi-szurkolók. »Henni, Csabai, hová mentek? Kit fogunk most nézni?« – kérdezte az egyik, a másik pedig azt mondta: »Hé, pajtás, ha ezek menni akarnak, menjünk mi is velük!« Eldobták a fegyverüket, és velük jutottunk el Bécsbe, ahonnan együtt mentünk tovább New Yorkba. December hatodikán értünk oda, semmi pénzünk nem volt, de az államtól kaptunk karácsonyra öt dollárt, sokáig őriztem, az volt az én »szerencsecentem«”

Az amerikai metropoliszba érve persze azonnal a futballon járt az eszük, és rövidesen be is álltak a New York Hungária csapatába, amelyet emigráns magyarok alkottak. Rövidesen azonban szemet szúrtak egy félig magyar, félig cseh, volt csehszlovák válogatottnak, aki azt mondta, vannak kapcsolatai Spanyolországban, ha akarják, el tudja intézni, hogy az Atlético Madridhoz szerződjenek. Az Atlético akkori edzője, a csehszlovák Ferdinand Daucík Kubala László apósa volt, Kubala pedig biztosította róla a mestert, hogy jó lóra tesz Csabai szerződtetésével. (Henniék viszont inkább maradtak az Államokban.) Az egyik spanyol újság arról írt, az Atlético olyan magyar játékost csábít, akit kevés klub tud megvásárolni, és aki a hírek szerint még Szolnoknál is jobb. (Szolnok István az MTK csatára volt, a forradalom után Spanyolországban, az Espanyolban játszott. 2009-ben hunyt el, 1957 elején vendégként ő is részt vett a Honvéd emlékezetes dél-amerikai túráján.)

Puskásnak csapattársa nem, de edzőtársa lehetett

A madridiak le is igazolták Csabait, de a két idegenlégióst engedélyező korlát miatt még hat hónapig nem játszhatott, mert volt már a keretben két argentin (Garabal és Lugo), de garantálták, hogy az idény végén (1958 nyarán) ő és egy osztrák csatár lép a helyükbe. Szerette volna, ha kölcsön adják, hogy addig is játszhasson, ám élvonalbeli klubhoz nem engedték, viszont elmehetett a másodosztályú Recreativo Huelvához. Az óceán partján remekül ment neki a játék, le akarta igazolni a Real Betis (amely ellen mindkét gólt ő szerezte a 2:0-ra megnyert meccsen), de még a Betis első osztályú városi riválisa, a Sevilla is, amely ezüstérmet szerzett az élvonalban. Nem volt kérdéses, hogy a következő, az 1958–59-as idényt a legmagasabb osztályban kezdheti majd meg, és mivel az Atlético mégsem ragaszkodott hozzá, a Real Zaragoza ajánlatát fogadta el (nem kevés pénzért, első fizetéséből azonnal két Mercedest vett, az egyiket egy bájos hölgynek).

Ebben az idényben sérülések hátráltatták, és csupán három meccsen tudott pályára lépni (egy gólt szerzett, a Celta Vigo ellen), ám az 1959–60-as bajnokságban majdnem minden meccsen játszott, vezéralakja volt a kilencedik helyen végzett Zaragozának, ötször is eredményes volt, és még a Barcelonának is betalált az 1959 karácsonyán 3:1-re megnyert mérkőzésen. Egy hónapra rá jött az a találkozó a Bernabéuban, amely a legnagyobbak közé emelhette volna, majd a már említett sérülés, amely minden tervet áthúzott.

„Előbb elkeseredtem, vissza akartam menni New Yorkba, de Puskás Öcsi barátom vigaszt nyújtott, megkért, hogy maradjak még velük, magához hívott a házukba, és hat hónapig még velük éltem, amiért azóta is hálás vagyok neki és Erzsébet asszonynak – mondja Józsi bácsi, akinek egy sérülés törte ketté a játékospályafutását, ám egy másik sérülés indította el az új életét és karrierjét. – Ekkoriban találkoztam Kubala Lacival, aki ajánlott egy amerikai orvost, aki őt is meggyógyította, amikor Svájcban lebénult. Ez az orvos kiropraktor volt, ennek a szónak nincs szerencsés magyar fordítása, jobb híján csontkovácsnak vagy kiropraktikusnak nevezik, de ez a szó nem adja vissza, milyen jelentős természetgyógyászt jelent. Már a második kezelése után nagyszerűen éreztem magamat, és miután összebarátkoztunk, ő beszélt rá, hogy tanuljam ki ezt a mesterséget. Így is tettem, elvégeztem az egyetemet, és 1967-ben doktoráltam.”

Ha az Élet a futballpályán nem is tudta egymás mellé terelni Csabait és Puskást, megtette ezt a kispadon (ugye, az a másik kéz…). Épp, amikor Csabai doktorált, 1967-ben, Puskás visszavonult, és elhatározták, hogy együtt fognak edzősködni. Észak-Amerikában akkor szerveződött az első profi liga, az NASL, és mindjárt ajánlatot is kaptak a San Francisco Golden Gate Galestől. Mégsem „Friscóban” kötöttek ki, mert közben a franchise tulajdonosa 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a kanadai Vancouver Royalsban, és a Vancouvert addig játékos-edzőként felkészítő angol Bobby Robson helyett az új tulaj Puskást kívánta a kispadra, aki pedig segédedzőként és csapatorvosként magával vitte Csabait is. A klub azonban hamar bebukott, egy évet élt meg csupán, így a Puskás házaspár visszatért Spanyolországba, Csabai viszont megnősült, és orvosként praxist nyitott a kanadai városban.

Közös karácsony az Östreicher és a Puskás családdal (a kép jobb szélén)

A sors – amely nem akarta, hogy a Vancouver Royalsnál sikertörténet íródjon – újabb fintoraként Csabai mégiscsak korszakos alakja lett a vancouveri futballtörténelemnek, hiszen később újabb franchise született meg Vancouverben, és a mai napig működő Whitecaps edzője lett (érdekesség, hogy a Whitecaps bár önmagában „fehérsapkásokat” jelent, ám nem az amerikai csapatnévadási gyakorlatba – Chicago White Sox, Boston Red Sox, Columbus Blue Jackets – illeszkedik, hanem a két tulajdonos, az amerikai White és az olasz Capoci nevének összeolvadásából alakult ki). Két évig a csatárok, majd a kapusok edzője volt, de a hetvenes évek második felétől már játékosmegfigyelőként és tehetségkutatóként, vagyis scoutként tevékenykedett a klubnál, ezt a munkakörét az orvosi praxis vezetése mellett mindvégig megtartotta. Egyéni edzőként első két évében hat későbbi válogatott játékost nevelt ki a Whitecapsnek, például az általa felfedezett Randy Samuel volt a legjobbja az 1986-os kanadai válogatottnak, amely a Mezey-csapat ellen is megmérkőzhetett a mexikói világbajnokságon. Már meg sem tudja számolni, hogy hány kanadai válogatott került ki a keze alól, nem csoda, ha még 82 évesen is adnak a szavára Vancouverben, ahol most egy, már Kanadában született, kínai származású fiút, Matthew Chow-t istápol, akivel a srác 13 éves kora óta foglalkozik, és aki a játékával a 2013-ban az Egyesült Arab Emírségekben rendezett U17-es vb-n nagy feltűnést keltett.

Nem kisebb sikereket ért el kiropraktikusként is. Egy időben a kanadai szövetségben is számítottak a munkájára, és Joao Havelange elnöksége idején a FIFA orvosi csoportjába is beajánlották. 1974-ben, már két gyermek édesapjaként egy római sportklinikán kínáltak neki állást (itt öt évig dolgozott), majd 1986-ban, amikor a legendás Daniele Massaro a Fiorentinából a Milanhoz került, de úgy fájt a térde, hogy nem tudott futni, Csabait bízták meg a gyógyítással, ami olyan sikeres volt, hogy Massaro kérésére Milánóba költözött, és előbb az ő személyi orvosa lett, majd a nagy Milan összes sztárját (Van Basten, Baresi, Gullit, Ancelotti) ő vette kezelésbe. A vancouveri rendelő ma is működik, az egyik fia vezeti, ő pedig a környékbeli gyerekek tehetséggondozására fordítja energiáit.

Egyetlen szívfájdalma csupán az, hogy tudására, tapasztalatára a magyar futballban az elmúlt évtizedekben senki sem tartott igényt. Mélyen vallásos keresztényként azonban ezt 82 évesen már megbocsátotta a világnak – ugye, ki tudhatná nála jobban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka.

„Merry Christmas, Mr. Chabay!”
Csabai József legmeghatóbb, egyben egyik legkedvesebb tengerentúli emlékeként tartja számon azt, ami nem sokkal azután történt vele, hogy 1967-ben felkérték testnevelést tanítani a New York-i CentralAvenue-n található St. David’s School katolikus magániskolában. „Az amerikai gyerekek akkor mit sem tudtak az európai futballról, de én megszerveztem egy futballcsapatot, és az iskolával szemközti Central Parkba jártam át velük, tanítani őket erre a játékra – meséli Józsi bácsi. – Az egyik foglalkozás végén mondtam nekik, hogy mindenki gyakoroljon otthon az apukájával, és majd jöjjenek el, mutassák be együtt, hogy mennyit fejlődtek. Az egyik kisfiú, a kis Johnny ekkor felemelte a kezét, és bánatosan annyit mondott: »Kérem, nekem nincs apukám«. Ő volt John Fitzgerald Kennedy félárván maradt fia, JFK Junior. Ennyi év távlatából is összeszorul a szívem, ha erre a jelenetre gondolok. Karácsony előtt az édesanyjával, a korábbi First Ladyvel, Jackie Kennedyvel bejöttek hozzám, és adott nekem egy képeslapot, amelyet a mai napig féltve őrzök. Saját kezűleg írta rá, egy pici elírással: »Merry Christmas, Mr. Chabay!«”
Sajnos az ifjabb John F. Kennedynek sem jutott hosszabb élet, mint 1963-ban merényletben elhunyt édesapjának, a legendás amerikai elnöknek, 1999-ben, 38 éves korában repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el.

 

Nyolc és fél ezer kilométer

Ez az az irgalmatlanul nagy távolság, amelyet Csabai József még nyolcvan éves kora fölött is megtesz évente többször is Kanada legtávolabbi csücske és Magyarország között. Rokona már nem él az országban, Felcsúton, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián azonban bármikor szeretettel fogadják, mint Öcsi bácsi valamennyi barátját. Az idén áprilisban a Puskás–Suzuki-kupa mérkőzései, a Pancho Aréna avatása és a Puskás-szobor leleplezése miatt járt Felcsúton, és augusztusban ugyancsak ott vendégeskedett. Puskás Ferenc szobrának átadása óta az első útja mindig oda vezet, majd Erzsébet asszonyhoz, Öcsi bácsi özvegyéhez, aki olyan jó volt hozzá Madridban, amikor ott lakott. A kedélyes, jó modorú öregúrnak a Puskás Akadémia kollégiumában saját szobája is van, Vancouver Whitecaps feliratú sportszerelésében jár-kel az Akadémián, miközben mindenkihez van egy-két kedves szava, sőt ajándéka is. Persze a legnagyobb ajándéka, amikor mesélni kezd, merthogy bőven van miről – dicső futballidők hiteles tanúja.

Lakat T. Károly jegyzete: Barátom meséli, Csabai becsavarta a pipába
„Te csak írod a cikkeidet, írod a könyved, arról meg fogalmad sincs, hogy itthon volt a Csabai Jóska… Tudod te egyáltalán, hogy ki az a Csabai Jóska?… Honnan is tudhatnád, biztos valami nagyon izgalmas Tatabánya–Komló meccsen voltál éppen… De apám, én láttam azt az embert a Fradiban játszani… Ötvenhat május közepén a Fater vitt ki a Népstadionba… A 7-es busszal mentünk…Akkor még nem zárták az ajtókat, én egy ember kabátjába kapaszkodva, a levegőben utaztam végig az utat… Szegény anyám, ha látja, ott hal meg, rögtön… Neked, persze, hiába beszélek… Lövésed sincs az akkori Fradiról… Csak mindig a Grosics, a Peller, a Szovják, a Lahos, meg a Dombai… Szóval, megyünk a meccsre… A Stefániánál szálltunk le… A fater a sarkon egy mozgóárusnál vett nekem két gombóc fagylaltot… Málna, vanília… Egy forint volt… Mintha vizet ittam volna… A két járdán meg közte az úttesten, tíz-tizenkét soros oszlopban hömpölyögtek az emberek… Hülyeséget beszélek, bocs… Fradi–Tatabánya meccs volt. Még az is lehet, hogy kint voltál… Mindegy… Én ott voltam, az biztos… Akkor, persze, még fogalmam sem volt, hogy ez a Csabai lesz a kedvencem… A fater, a Gyula bácsi barátjával, aki a földszinten lakott, hidegvágó volt a Láng Gépgyárban, csalta az asszonyt az első emeleti Z. Horváthnéval, de ezt anyám mondta, fenntartásokkal kell kezelni… Szóval, ők mindig csak a Kispéterről, az Oroszról, a Friedmanszkyról, a Fenyvesiről beszéltek… Azt a nevet, hogy Csabai, az életemben nem hallottam… A P-szektorba szólt a jegyünk… Olyan messze volt a pálya, hogy alig lehetett felismerni a játékosokat…A fater ismerte őket mozgásról, mondta nekem, hogy éppen kinél van a labda… A meccs előtt a hangosanbeszélő harsogott… »NB I-es labdarúgó mérkőzés következik, a Ferencváros és a Tatabánya csapatai között. A Ferencváros összeállítása a következő”…« Nem is értem, te hogy nem emlékszel ezekre a dolgokra… Azt mondja a hang: »Gulyás – Henni II, Mátrai, Dalnoki – Ombódi, Dékány – Kertész, Vilezsál, Láng, Csabai, Fenyvesi«… Csabai? … Apu, ki ez a Csabai, kérdeztem a fatertól… Fogalma nem volt… Nézett a Gyula bácsira, de nem tudta ő sem… Ha ők nem tudják, akkor nekem sem kell tudnom, gondoltam… De nagy ember lehet, ha a Fradiban játszik… Akkor lett a Csabai a kedvencem… A 84. percben 2:2 volt az eredmény… Jó volt az a Bányász, de ezt neked úgyis hiába magyarázom… De nem, mégsem, bocs… A Grosics kifutott a 16-oson kívülre, és felvágta a Láng Karcsit… Akkor már senki sem ült a helyén, mindenki felállt… A Dalnoki Jenő futott neki a szabadrúgásnak… De ez a Csabai ott állt a labda mellett, és mielőtt a Jenő odaért volna, becsavarta a pipába… Tombolt a nép… Aztán eltűnt… Én legalább is soha többé nem hallottam róla… Most meg olvasom, hogy állítólag itthon volt… Figyelsz te rám egyáltalán?”

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.