PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Magyarok az el clásicókon

2018. Jul. 23

Az Aranycsapat tagjai közül messze Puskás Ferenc volt a legeredményesebb az el clásicók történetében, sőt a Száguldó Őrnagy alighanem az egyetlen játékos, aki a szuperrangadón a Camp Nouban és a Bernabéuban is mesterhármast tudott lőni. Puskás 1958 októberében játszott először a Barcával, de az első találatát csak 1961-ben szerezte meg ellene, amikor az ő góljával húzott el 3:0-ra a Real egy 3:2-es derbin. Az NSO összeállítása!

Az első magyar, aki játékosként szerepelhetett volna el clásicón, a Barcelona legendás – és Rafael Alberti ódája révén a szépirodalomba is bevonult – kapusa, Plattkó (avagy külföldön Platkó) Ferenc volt, aki 1930-ig állt a katalánok szolgálatában, viszont az első Primera División-szezonban (1929–1930) egyik rangadón sem kapott bevetési parancsot. Edzőként aztán már volt el clásicója, az 1934–1935-ös idényben például a Chamartín Stadionban végigélhetett egy 8:2-es madridi gázolást, ami már akkor is nagyon csúnyának számított.

Kubala László érdekes módon sosem tudott igazán villogni az el clásicókon. „Kuksi" 1951 márciusában játszott először a csúcsrangadón és győzelmet ünnepelhetett (4:2, a hős César volt három góljával), de összesen 13 mérkőzésén negatív lett a mérlege a Real ellen.

Kubala hatására alaposan „elmagyarosodott" az ötvenes évek remek Barcája, így ott volt a keretben Szalay Tibor (igaz, a Real ellen nem játszott bajnokit), Czibor Zoltán és Kocsis Sándor, és még előttük érkezett az erdélyi Szegedi Miklós, avagy Niculae Simatoc. Szegedi a Nagyváradi AC magyar bajnokcsapatának fedezete volt korábban, és 1950-ben, valamint 1951-ben játszott a Real Madrid ellen; mutatója egy kiütéses győzelem (7:2) és egy csúnya vereség (1:4). Mint látható, a két nagycsapat presztízskérdést csinált abból, hogy lehetőség szerint legalább hazai pályán agyba-főbe verje az ellent.

1964-ben 2:1-re győztek a blancók, Pancho pedig győztes góllal bosszantotta a katalánokat. És azt még meg sem említettük (a statisztikában csak a bajnoki meccseket vettük figyelembe), hogy az 1959–1960-as BEK-elődöntőben Puskás Madridban egyszer, Barcelonában kétszer köszönt be, a Real pedig kettős győzelemmel menetelt a fináléba, amelyben megsemmisítő vereséget mért az Eintracht Frankfurtra. Puskás négy és Di Stéfano három góljával...

Puskás egyébként játszhatott az első, televízióban közvetített Real Madrid–Barcelonán is, melyet 1959. február 15-én a Real 1:0-ra nyert meg Herrera találatával.

Vissza Barcelonába: Czibor Zoltánnak egy meccse volt a Real Madrid ellen gránátvörös-kékben, de az eseménydúsan alakult. A balszélső 1958 októberében Santamaríával balhézott össze kiállítást érően, ám csapata így is 4:0-ra legázolta a fővárosiakat.

Kocsis Sándor három bajnokin kétszer köszönt be (1960-ban és 1962-ben), valamint ő is játszott – és gólt lőtt – a már említett BEK-elődöntőben. Azóta magyar játékos legfeljebb a két klub B-csapatáig jutott – kérdés, hogy mikor üdvözölhetjük a pályán a következő „utódot".

MAGYAROK AZ EL CLÁSICÓKON

Berkessy Elemér mérlege a Real Madrid ellen: 2 mérkőzés, 1–0–1-es mérleg.

Szegedi (Simatec) Miklós (Nicolae) mérlege a Real Madrid ellen: 2 mérkőzés, 1–0–1-es mérleg.

Kubala László mérlege a Real Madrid ellen: 13 mérkőzés, 2 gól, 1 kiállítás, 5–0–8-as mérleg.

Kocsis Sándor mérlege a Real Madrid ellen: 3 mérkőzés, 2 gól, 2–0–1-es mérleg

Czibor Zoltán mérlege a Real Madrid ellen: 1 mérkőzés, 1 kiállítás, 1–0–0-s mérleg

Puskás Ferenc mérlege a Barcelona ellen: 11 mérkőzés, 9 gól, 8–0–3-as mérleg.

Kerettagok voltak még el clásicón: Plattkó Ferenc, Szalay Tibor

Az adatok bajnoki találkozókra vonatkoznak. 


A teljes cikket
ide kattintva olvashatják el!

Forrás: Nemzeti Sport Online

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.