Aktuális
Egy moziban a Császárral
2012. Oct. 31
Az Albert Flóriánról készült dokumentumfilmben kétszer is feltűnik Puskás Ferenc.
Az Urániában tartott zártkörű bemutató után már a nagyközönség is láthatja az Albert Flóriánról készült dokumentumfilmet. Az egyetlen magyar aranylabdás egy éve, éppen mindenszentek előestéjén, október 31-én hunyt el, így Visontai Attila rendező és Kristóf Péter szerkesztő-riporter a főszereplővel már nem rögzíthetett interjúkat. A lélegzetelállító meccsjelenetekkel, legendás gólokkal színesebbé tett 87 perces mozi így is megrendítő, a Császár gyermekkori barátainak, rokonainak, játékostársainak, tisztelőinek, és rajongóinak olykor mosolyt fakasztó, máskor szívszorító emlékei híven mutatják be a szerény, zárkózott, ám annál nagyobb szívű Albertet. Kamera elé állt a kilencvennégy éves Gyetvai László, a legidősebb, még élő magyar válogatott labdarúgó; beszélt a zseniális csatárról Rudas Ferenc, Fenyvesi Máté, Grosics Gyula, Szűcs Lajos, Dunai Antal, Rákosi Gyula, Mucha József, Nyilasi Tibor; és Flóri két gyermeke, Magdika és a „kis” Flóri is mesél az édesapjáról. Az első vetítésen a film valamennyi – még az élők sorában lévő – szereplője, interjúalanya ott volt, és mindannyian sóhajtottak, amikor Puskás Ferenc két jelenetben is filmvászonra került. Az egyik klipben a BBC londoni stúdiójában ül, a csatorna magyar nyelvű adásában szerepel, s formál – többek között – véleményt Albert Flóriánról a 66'-os magyar–brazil után.
„Láttam egy futballistát, aki szerintem, ha így hajt, így megy tovább, s ilyen akarattal játszik, hamar, hamar a világklasszisok közé tud kerülni. Ez Albert Flórián, aki engem nagyon meglepett, láttam többször játszani, és egész gyöngén játszott, ma viszont úgy játszott, mint egy egyetemi magántanár."
A jelenet érdekessége, hogy a beszélgetés a rádió számára készült, ugyanakkor végig vette a kamera. Puskás még aktív Real Madrid-játékosként vendégeskedett Angliában, és járta az 1966-os világbajnokság mérkőzéseit. Ismert történet, hogy a válogatott brazilok elleni találkozóját megelőzően ellátogatott a magyarok szállodájába, és afféle lelkesítő, kijózanító beszédet tartott: itt hangzott el az a legendás mondat is, hogy „legalább szépen haljatok meg”. Öcsi mondandója azért tűnhetett negatívnak, mert Magyarország a címvédő elleni meccs előtt 3–1-es vereséget szenvedett Portugáliától, és mivel előzetesen mindenki úgy számolt, hogy a brazilok a csoportfavoritok, a liverpooli összecsapásra úgy érkezett, hogy voltaképpen esélytelen a továbbjutásra. A keret tagjai máig hangsúlyozzák: a Puskással való találkozástól, az Aranycsapat kapitányának szavaitól plusz energiát kaptak, ami részben a váratlan siker kulcsa volt. Az 1966. július 15-én játszott mérkőzést Puskás Ferenc feleségével tekintette meg a Goodison Parkban. Az Albert-mozi másik Puskás-pillanata egy, az 1986-ban bemutatott Ötvös Csöpi-filmből való: Bujtor István sorozatának egyik részében, az Elvarázsolt dollár című akcióvígjátékban Albert és Puskás együtt lábteniszezik, amikor a produkció főszereplője megérkezik. Komikus, hogy Puskást Albert mutatja be Ötvös Csöpinek…
Jól tudjuk, az életben egyikőjük sem szorult bemutatásra!
Íme, az Albert-film beharangozója. Puskás 2:59-től és 3:17-től látható a videón.