Aktuális
IFFHS: Puskás Ferenc Pelét, Ronaldót és Messit is megelőzi!
2018. Jan. 24
Az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseken szerzett gólokat tekintve Puskás Ferenc a világ legeredményesebb labdarúgója a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) összesítése szerint. Az első három helyen magyar futballista található.
Az IFFHS honlapjának beszámolója szerint a 11 évvel ezelőtt elhunyt Puskás Ferenc a magyar és a spanyol élvonalban 1943 és 1966 között 511 alkalommal talált az ellenfelek kapujába, és ezzel toronymagasan vezeti az erre vonatkozó toplistát. Nem kis büszkeségünkre az örökrangsor második és harmadik helyén szintén magyar futballista van Schlosser Imre és Zsengellér Gyula személyében. Előbbi a magyar és az osztrák pontvadászatban 1905 és 1928 között 417 gólt szerzett, míg utóbbi a magyar mellett az olasz és a kolumbiai élvonalban 1935 és 1952 között 416-ot.Puskás Ferenc az IFFHS kitüntetését veszi át a szervezet alapítójától, Alfredo Pögétől 1998-banA honlap kiemelte: Pelé és Josef Bican még Puskásnál is többször volt eredményes, ugyanakkor e rangsor legjobjai közé mégsem tudtak bekerülni, mert góljaik többségét nem élvonalbeli összecsapásokon szerezték. A háromszoros világbajnok brazil támadó 541 gólt szerzett, a prágai születésű, cseh és osztrák válogatott csatár pedig 518-at.
A listán az aktív labdarúgók közül Cristiano Ronaldo a 12., Lionel Messi holtversenyben a 15. helyen áll. A portugál sztár 2002 óta tartó karrierje során a portugál, az angol és a spanyol első osztályban már 373 gólt szerzett, az argentin támadó 2004 óta 361-szer talált a kapuba a spanyol élvonalban. A honlap megjegyezte: a Real Madrid és a Barcelona labdarúgójának jó esélye van bekerülni akár a legjobb ötbe is, ehhez a 405 góllal holtversenyben ötödik helyen álló német Gerd Müllert és a kameruni Roger Millát kell utolérniük.
Íme a teljes lista:
|
Gólszerző |
Liga |
Mérkőzések |
Időszak |
Gólok |
1 |
Ferenc PUSKAS |
Hungary/Spain |
533 |
1943-1966 |
511 |
2 |
Imre SCHLOSSER |
Hungary/Austria |
318 |
1905-1928 |
417 |
3 |
Gyula ZSENGELLER |
Hungary/Italia/Colombia |
394 |
1935-1952 |
416 |
4 |
James Edward MC GRORY |
Scotland |
408 |
1922-1938 |
410 |
5 |
Gerhard “Gerd” MULLER |
Germany |
507 |
1965-1981 |
405 |
|
Roger MILLA |
Cameroon/France/Indonesia |
712 |
1970-1996 |
405 |
7 |
Hugo SANCHEZ |
Mexico/USA/Spain |
684 |
1976-1998 |
400 |
8 |
Ferenc SZUSZA |
Hungary |
462 |
1940-1961 |
393 |
9 |
Carlos BIANCHI |
Argentina/France |
546 |
1967-1984 |
385 |
10 |
Alfredo DI STEFANO |
Argentina/Colombia/Spain |
521 |
1945-1966 |
377 |
11 |
Gunnar NORDHAL |
Sweden/Italy |
463 |
1940-1958 |
376 |
12 |
Cristiano RONALDO |
Portugal/England/Spain |
493 |
2002- |
373 |
13 |
James Peter GREAVES |
England/Italy |
527 |
1957-1971 |
366 |
14 |
Delio ONNIS |
Argentina/France |
560 |
1968-1986 |
363 |
15 |
Hugh FERGUSON |
Scotland/England |
422 |
1916-1930 |
361 |
|
Lionel MESSI |
Argentina/Spain |
392 |
2004- |
361 |
17 |
Jozsef TAKACS |
Hungary |
355 |
1920-1940 |
360 |
18 |
Johann KRANKL |
Austria/Spain |
473 |
1970-1988 |
354 |
19 |
György SAROSI |
Hungary |
383 |
1930-1948 |
351 |
|
Osvaldo CASTRO |
Chile/Mexico |
592 |
1966-1984 |
351 |
21 |
Albert DE CLEYN |
Belgium |
395 |
1932-1954 |
350 |
22 |
EUSEBIO |
Portugal/USA/Mexico |
373 |
1960-1977 |
342 |
23 |
Josef MERMANS |
Belgium |
382 |
1941-1957 |
339 |
24 |
Isidro LANGARA |
Spain/Argentina/Mexico |
287 |
1933-1948 |
336 |
|
Hugh Kilpatrick GALLACHER |
Scotland/England |
466 |
1921-1938 |
336 |