Aktuális
Tisztelgés a hős emléke előtt
2017. Nov. 22
Tizenegy éve, 2006. november 17-én csatlakozott „a mennyei válogatotthoz” Puskás Ferenc. Halálának évfordulóján a Puskás Akadémia vezetői és csapatkapitányai – a hagyományokhoz híven – Budapesten, a Szent István-bazilikában, valamint a Puskás Akadémián, Öcsi bácsi szobránál emlékeztek a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgóra.
A hagyományoknak megfelelően a korosztályos csapatok kapitányai érkeztek az emlékezés koszorújával a Szent István-bazilika altemplomába, ahol Puskás Ferenc sírja található. A futballtörténelem egyik legkiválóbb játékosának nyughelyénél a növendékek mellett az akadémia vezetői is lerótták kegyeletüket, így Takács Mihály főigazgató, Szalai László szakmai igazgató, Kiss Zoltán kollégiumigazgató, Tóth Balázs nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgató, valamint Balogh Balázs kommunikációs igazgató.
Velük együtt emlékezett a legendára Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője, valamint Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője is. A koszorúzás végén valamennyien néma főhajtással és egy miatyánkkal tisztelegtek a hős labdarúgó emléke előtt, akinek nevét 2007. április 1-je óta viseli a PFLA Akadémia.
Az emlékezés a Puskás Akadémián folytatódott: a növendékek az akadémia középpontjában felállított Puskás-bronzszobornál, Domonkos Béla szobrászművész alkotásánál is elhelyezték koszorújukat, s az egybegyűlt vezetők, edzők és növendékek ugyancsak imát mondtak a valaha élt egyik legnagyobb labdarúgó tiszteletére.
S minthogy az emlékezés közben szemerkélt az eső, zárásként egy idevágó anekdota, amelyet Zsolt Róbert sportújságíró jegyzett le Puskásról: „Esős idő volt. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, a lövések a latyakba ragadtak. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról. Átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes volt. Zelk Zoltán, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban: – Mondja, Öcsikém! Hogyan lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak, vagy messzire elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Mi ennek a technikája? – Úgy kell rúgni, művészkém – kacsintott a csatár.”
Forrás: PFLA
