Aktuális
Történelmi sapkák
2017. Oct. 18
Sorozatunkban – a magyar FourFourTwo magazin segítségével – történelmi sport-relikviák közül szemezgetünk. Ezúttal ismét az angol Nemzeti Futballmúzeum gyűjteményéből szemezgetünk. Rovatunk ezúttal is ebből a gyűjteményből csemegézik – most történelmi sapkák közül.
Az történt, hogy a magyar FFT évek óta sikerrel futó múzeumi rovatának mintájára immár a globális kiadás megújult AKKOR, RÉGEN szekciójában is elindult a különleges futballtörténeti tárgyak bemutatása „Archívum” rovatcímmel. Ez pedig azt jelenti, hogy immár nemcsak a Puskás Intézet, hanem az angol Nemzeti Futballmúzeum (amely egyébként a felcsúti intézet szakmai partnere) gyűjteményének tárgyait is be tudjuk mutatni olvasóinknak, az angol rovat többnyire ebből a gyűjteményből csemegézik, most a sapkák közül.
Egykor nálunk is sapka járt annak, aki pályára lépett a válogatottban (lásd összeállításunkban a magyar gólkirály Manno Miltiadész utólag, az 1901-es válogatottságért adományozott MLSZ-bársonysapkáját), a briteknél természetesen töretlenül él e szent hagyomány, náluk sokkal nagyobb a futballmúzeumi választék is, és a válogatottságszámot jellemző szakkifejezés ma is úgy szól: x „sapkája” (caps) van az illetőnek. A felcsúti archívumban új futballsapkát is találtunk, a hagyomány felélesztését jelentő, végzősöknek járó hímzett címeres fejfedőt. Az ötlet egyébként a 2011-ben végző egykori növendéktől, Orbán Gáspártól származik.
Arthur Melmoth Walters – England games 1885
Billy Merideth – Wales v England v Ireland 1908
Sue Lopez England Cap – 1973
Johnny Carey – Republic of Ireland v Switzerland 1938-39
George Best Northern Ireland Home Championship games – 1970-71