PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Amikor Puskás és Jasin a vállára emelte Matthews-t

2017. Sep. 25

Amikor Sir Stanley Matthews megszületett, még épp hogy csak kitört az első világháború, amikor visszavonult a labdarúgástól, már a Beatles zenéjéért őrült meg a világ. Minden idők alighanem legnagyobb brit futballjátékosát Puskás Ferenc és az orosz kapuslegenda, Lev Jasin a vállára emelve vitte le a pályáról a búcsúmeccsén.

Amikor igazolt futballista lett, még a WM-rendszert sem ismerte a világ, amikor pedig a legnagyobb szakmai díját kapta, az „előfutárok" már a 4–4–2-t is kipróbálták. Stanley Matthews karrierje valóban egyedülálló: 1932-ben (már) és 1965-ben (még) élvonalbeli bajnokit játszott a Stoke Cityben, miközben a legnagyobb sikereit a kettő közt, Blackpoolban érte el. Huszonhárom éven át szerepelt a válogatottban is, és 33, illetve 48 volt, mikor megválasztották a legjobb angol játékosnak – idézi fel a futball-legenda pályafutását az NSO. Negyvenegy esztendősen ő lett a France Football legelső aranylabdása, később pedig az első brit labdarúgó, akit lovaggá ütöttek. Szép kort megélve az ezredfordulón halt meg.

1965-ben gálameccset szervezett neki a Stoke a Stan XI-e fantázianevű, kizárólag szigetországi klasszisokból álló gárdában, amelynek ő volt a csapatkapitánya, több aranylabdás is szerepelt, míg a részben veteránokkal kiálló FIFA-világválogatottat mások mellett Puskás Ferenc és Kubala László is erősítette. A búcsúmeccs lefújása után Puskás és Lev Jasin a vállára emelte az egykori nagy riválist (VIDEÓNK!).

1993-ban Budapest vendége volt, a legendássá lett 6:3-as londoni találkozó szereplőinek gáláján vizitált. Arra a kérdésre, hogy mi a titka, melynek segítségével még a nyolcvanhoz közel is jó erőnek örvend, így válaszolt: „Titok nincs. Ha csak annyi nem, hogy az életem a labdarúgás."

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.