Aktuális
Megdőlhetnek-e Puskás ma is élő BEK/BL-rekordjai?
2017. Aug. 18
Puskás Ferenc számos, minden bizonnyal megdönthetetlen rekordot tart a magyar és nemzetközi futballvilágban, de egyik csúcsát kis híján elvette tőle az idén Gianluigi Buffon: ő lehetett volna minden idők legidősebb labdarúgója, aki Bajnokcsapatok Európa-kupáját vagy Bajnokok Ligáját nyert. A bravúr nem sikerült. A Nemzeti Sport utánajárt, veszélyben vannak-e Puskás rekordjai.
Ugyan Cristiano Ronaldo régóta feni a fogát Puskás Ferenc egyik rekordjára – azaz szeretne a portugál zseni is legalább négy gólt lőni egy BEK/BL-döntőben –, de az idén sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy a „Száguldó őrnagy” egy másik csúcsának kell búcsút inteni. A nemzetisport.hu összeállítása szerint honfitársunk 39 évesen és 39 naposan ült fel a Real Madriddal Európa trónjára (pontosabban a csapat Puskás nélkül nyerte meg a döntőt, de korábban a támadó többször pályára lépett a sorozatban, összesen öt gólt szerezve), ennél pedig a döntő idején idősebb volt Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa.
Buffon 1978 januárjában született, tehát 39 éves, 4 hónapos és 7 napos BL-aranyos lett volna, ha alulmarad a fináléban a Real Madrid – azaz Ronaldo nem dönthetett meg egy másik Puskás-rekordot...
Maga a magyar támadó egyébként 38 éves és 174 napos korában szerezte utolsó gólját európai kupameccsen, 1965 őszén a Feyenoord ellen (pontosabban nem is egyet, hanem négyet, az utolsót a 86. percben), 38 évesen és 280 naposan játszotta utolsó BL-mérkőzését, abban az évben novemberben, a Kilmarnock ellen.
Buffonnak még sokáig kell futballoznia az általános BL-korrekordhoz, lévén honfitársa, a laziós Marco Ballotta 2007 végén 43 évesen és 252 naposan lépett pályára a sorozatban – éppen a Real Madrid ellen.
A legidősebb, döntőben szereplő játékos is egy olasz kapus volt: a juvés Dino Zoff 41 esztendősen és 86 naposan húzott kesztyűt a Hamburg elleni aranycsatára.
Puskás egykori barátjával és csapattársával, Alfredo Di Stéfanóval együtt tart egy másik rekordot is a sorozatban: mindketten hétszer voltak eredményesek a döntőkben, Puskás ráadásul két fináléban gólt lőve jutott el ennyiig. Ronaldo és Sergio Ramos kettő, a Barcelonának éppen a Juventus színeiben betaláló Álvaro Morata, Gareth Bale és Marcelo egy-egy döntőbeli gólnál tart...
Ha Ronaldo tényleg eljutna a mesternégyesig, duplán örülhetne, mert akkor az egy BL-idényt nézve legtöbb gólig eljutók örökranglistájának első három helyén ő szerepelne (a dobogó alsó fokára Lionel Messi és José Altafini is odafér még).
Forrás: nemzetisport.hu