PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Igaz barátság volt az övék

2012. Sep. 21

Napok óta zajlik az ostoba összehasonlítgatás: ki volt a jobb? Valakit csak valaki más ellenében vagyunk képesek szeretni? Vegyünk inkább példát a Barca elnökéről. Szöllősi György blogja Kocsisról és Puskásról az újratemetés kapcsán.

A Barcelona elnöke eljött Pestre, hogy személyesen rója le a kegyeletét a nagy játékos újratemetésének alkalmából, mert, mint mondta, Kocsis és a régi nagyok nélkül nem lenne az a klub, ami, és nem beszélhetnénk Messi, Iniesta, Xavi és a többiek sikereiről sem. Mindez azért is fontos, mert például a Honvéd főnöke ugyanúgy hiányzott a temetésről, ahogyan korábban Puskáséról, amelyen viszont itt volt Blatter, Platini, Beckenbauer, s az aznap este bajnoki meccset játszó Real Madrid elnöke. Mindez sok mindent megmagyaráz, ahogyan az is, hogy Sandro Rosell nem megsértődött azon, hogy a család és a magyar rajongók itthon akarják tudni a vb-gólkirály hamvait, ellenkezőleg, személyesen vett részt abban, hogy ez méltó módon sikerülhessen, és azzal büszkélkedett, Kocsis gyermekei, unokái beilleszkedtek Katalóniában és ott képzelik el az életüket ezután is. Kocsis révén szerinte barátságot kötött Magyarország és Katalónia, a közöset, a mindannyiunk számára lelkesítő üzenetet kereste az újratemetésben, amely lényegesen nagyobb visszhangra lelt a spanyol médiában, mint a magyarban, míg nálunk az volt a téma, Kocsis vagy Puskás volt-e a nagyobb. A kérdés természetesen méltatlan és értelmetlen, hiszen mindkettőjüket örökbe a szívükbe zárták a magyar futball és a szép játék rajongói világszerte, s mindketten olyan magasságokba jutottak (világbajnoki gólkirályi cím itt, 3 BL-győzelem ott, kulcsszerep a 48-49-es csoda Fradiban itt, 10-es mez a nagy Realban ott, két fejes gól a vb-elődöntő hosszabbításában itt, mesterhármas két BEK-döntőben ott, hét (!) válogatott mesterhármas itt, 84 válogatott gól ott, a világ legzseniálisabb feje itt, legjobb bal lába ott és így tovább), ahol már képtelenség különbséget tenni, méricskélni. Mi mégis ezt tesszük, és tettük már akkor is, amikor rossz vezetői döntések, buta szurkolói szempontok igyekeztek szembefordítani a két, egyébként jó barát szupersztárt, akit itthon fradistaként és kispestiként, az emigrációban pedig barcásként és madridistaként sem sikerült egymásnak ugrasztani. A kölcsönös tisztelet és a családok közötti szívélyes viszony jellemezte és jellemzi ma is a kapcsolatot, kár a fals felhangokért. Puskás Ferencné gyönyörű koszorút küldött a bazilikába és telefonon köszöntötte Kocsis fiát, aki nagynénjével együtt telefonon küldött „millió puszit” Bözsikének (ha már a szervezők elfelejtették meghívni). Szerintem az egyoldalú Kocsis-fanok örökös Puskás-fóbiájának tudható be az is, hogy éppen a Szent István bazilikában akarták örök nyugalomra helyezni a hazatérő hamvakat, hiszen, s ezt talán nem sokan tudják, a katedrális altemploma csak Puskás temetése óta afféle kultikus temetkezési hely, egyébként nyilvános, bárki által hozzáférhető urnatemető, ahol a nagy játékos felesége titokban, magánemberként vásárolt két urnahelyet évekkel férje halála előtt.

Szöllősi György blogja.

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.