PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Emlékező szentmise Puskás Ferencért

2014. Nov. 17

Nyolc esztendeje, hogy hosszú betegség után 2006. november 17-én elhunyt Puskás Ferenc. A hagyományoknak megfelelően azóta is minden évfordulón szentmise keretében emlékeznek a rokonok, barátok, tisztelők a világszerte legismertebb magyar emberre, a halhatatlan legendára. Az idén a Fővárosi Egyetemi Lelkészségnek is otthont adó Magyar Szentek Templomában tartottak emlékező szentmisét, amelyet dr. Pákozdi István egyetemi lelkész celebrált november 16-án, az évforduló előestéjén.

Nehéz elhinni, de már nyolc esztendeje, hogy 2006. november 17-én reggel, a Kútvölgyi úti kórházban eltávozott közülünk a valaha élt legismertebb és legnépszerűbb magyar ember. December 6-án a budapesti Szent István bazilikában Kis-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrált gyászmisét, amit világszerte figyelemmel kísért a média.

Ezt követően éveken keresztül a Bazilikában zajlottak az évfordulós megemlékezések, nemrégiben azonban új hagyomány indult útjára: évről évre új helyszínen tartanak megemlékező szentmisét Puskás Ferenc lelki üdvéért.

Ennek szellemében az idén a Fővárosi Egyetemi Lelkészségnek is otthont adó Magyar Szentek Templomában volt emlékező szentmise, amelyet dr. Pákozdi István egyetemi lelkész celebrált. 

A rokonok és barátok ezúttal is szívesen látták Puskás Ferenc tisztelőit, rajongóit.

Dr. Pákozdi István a tálentumokról szóló szentbeszédben is megemlékezett Puskás Ferencről. Mint minden évfordulón, most is elhangzott Szöllősi Zoltánnak, annak idején Csurka László által szavalt verse, a Puskás Ferenc ravatalánál.

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.