PUSKAS.COM

A leghíresebb magyar, a valaha élt talán legnagyobb futballista hivatalos honlapja

Aktuális

Pünkösdkor újra Puskás-Suzuki-kupa!

A PSK-t szervező Puskás Akadémia a honlapján bejelentette, mely nyolc csapat vesz részt a június 2. és 6. között esedékes idei U17-es tornán, visszatér a Real Madrid, először indul a DAC és a Dinamo Kijev.

A 15. Puskás-Suzuki-kupára a koronavírus-járvány után visszatér a Real Madrid, és először szerepel a viadalon a Dunaszerdahely és a Dinamo Kijev – utóbbi meghívása az ukrajnai háború miatt különleges gesztus a szervezőktől – számol be róla a pfla.hu és a Nemzeti Sport.

Az ezúttal főleg 2005-ös születésű játékosok szereplésével megrendezendő eseményen a rendező és egyben címvédő Puskás Akadémia és a már az első, 2008-as tornán is szereplő Budapest Honvéd-MFA (a két magyar csapat nagy csatát vív a Ferencvárossal a korosztályos országos bajnoki címért) mellett szerepel a görög Panathinaikosz, a portugál Sporting, a brazil Flamengo is.

A tornán szokás szerint 30 perces félidőket játszanak a csapatok, a két négyes csoport összetételét később teszik közzé a szervezők.

A torna döntőjét és bronzmérkőzését az M4 Sport élőben közvetíti pünkösdhétfőn.

Impresszum | Kapcsolat

© Copyright 2012 PUSKAS.COM Kft. Minden jog fenntartva.
Az oldalon található írott és képi anyagok csak a forrás pontos megjelölésével, internetes felhasználás esetén aktív hivatkozással használhatóak fel.