Aktuális
Puskás a France Footballban
A világ egykor első számú futballmagazinja áradozik Puskás örökségének felcsúti és magyarországi ápolásáról. Igaz, ami igaz, idehaza ilyet nemigen olvasni.
A cikk nem a hajdani nagyoknak, hanem a jelenlegi magyar futballistáknak köszönhető, hiszen az apropót az Eb-re való magyar kijutás adja, a France Football az esztendő első hónapjaiban végigjárta a résztvevő országokat, mind a huszonhármat (a huszonnegyedikek ugyebár házigazdaként maguk a franciák), hogy mindenhonnan egy tőrőlmetszett helyi futballsztorival készüljön az EURO 2016-ra. Jean-Marie Lenoé újságíró és Thierry Gromik fotós (kevés magyar kollégájától láttunk ilyen szép felcsúti felvételeket) Ausztria és Szlovákia után Magyarországra érkezett, hogy feltérképezze, miként emlékeznek itt a világhírű futballistára, Puskás Ferencre. És leesett az álluk attól, amit láttak és hallottak.
Amint a „Puskás izzó parazsa” című cikk bevezetőjében olvassuk, tíz évvel a halála után futballklub, akadémia és stadion is viseli minden idők legnagyobb magyar labdarúgójának a nevét. A szerző egyenesen Szlovákiából érkezik, ahol egyébként a „két ország közé” szorult, szlovákiai „magyar” klubról, a Dunaszerdahelyről írt riportot a France Football április 12-ei számába, végig az 1-es úton, megemlítve, hogy a nagy magyar Aranycsapat kapusának a képével már a szerdahelyi öltözőfolyosón is találkozott, s most Tatabányán botlanak bele a franciák a Grosics Gyula Stadionba. Majd következik Felcsút, írja a riport, ez az alig kétezer lelkes falucska, itt található a Puskás Akadémia. „Az út mentén elszórt útbaigazító táblák semmit sem mondanak arról, mi vár a látogatóra. A helyet szigorúan őrzik. De mire vigyáznak vajon ennyire? A meglepetés hatalmas. Szinte megrémiszt bennünket az a pompa és eredetiség, amelyet itt látunk. A hajlított tetőn hullámokat formáznak a palacserepek, üvegtornyok emelkednek, fa és kő mindenütt, boltívek, falak, oszlopok rejtik bent a pályát, a szintén kőből és fából épült 4500 férőhelyes Pancho Aréna hatalmas és hullámzó szerkezetét. Mindez csodásan illeszkedik a bukolikus hangulatba, amely áthatja ezt a helyet, és rögtön megtudjuk, hogy éppen ez a lényege, egyik alapelve az organikus építészetnek, amelynek atyja Makovecz Imre volt, az építész, aki meghalt azelőtt, hogy látta volna ezt az utolsó nagy művét – talán a legszebb művét? – elkészülni.”
Az akadémiának persze mindig Puskás Ferenc nagyságát kell reprezentálnia, írja a cikk, majd elidőzik az „Öcsi” és a „Pancho” becenévnél, kifejtve, hogy „az orosz tankok 1956 novemberi inváziója” után nem tért haza Puskás Magyarországra, s az eltiltás 18 hónapja után a Real Madrid futballistájaként szerepelt tovább. „És nem hiszünk a szemünknek – folytatódik a szöveg. – Étterem, konyha, orvosi központ, egy régi kastély első szintjén, amelynek romjain a régi stílushoz igazítva alakították ki a 350 diák [valójában inkább 100-150 – a szerk.] otthonát, két-háromágyas szobákkal, aztán a stáb helyiségei, a profikat kiszolgáló létesítmények… És a Puskásnak szentelt, lenyűgöző múzeum! A csatárzseni képére formálva: őrült, nagyívű és mozgalmas. Kívül már most tíz futballpálya van, de ez a szám még nőni fog. És ez a hihetetlen stadion a Puskás Akadémia FC-t szolgálja, amelynek edzője egy régi jó horvát ismerős, Robert Jarni [a riport még a bajnokság befejezése előtt készült], s amely három éve jutott föl az élvonalba, jóllehet, nem ez volt a csapat célja, s ugyancsak itt játszik a Videoton, amelynek az otthonát éppen átépítik. Vagyis első osztályú meccs minden héten [A PAFC azóta kiesett az élvonalból]. Tíz hektár, amely tíz esztendő alatt épült ki az akadémia.”
A France Footballt a Puskás Intézet igazgatója kalauzolta Felcsúton. „Az Intézet 39 éves vezetője korábban az egész akadémia szóvivője volt. Ő üdvözöl bennünket a Puskás-szobor lábánál, mint az örökség általános gondozója. A Nemzeti Sport korábbi újságírója mára a téma első számú szakértője lett. Három hónappal Puskás Ferenc 2006. november 17-én bekövetkezett halála előtt őt kérte meg a nagy játékos felesége, hogy képviselje a férjét a Golden Foot-díj átadásán Monacóban, miután Puskás már nem volt képes útra kelni. Azóta számos könyvet szentelt az idolnak, és azóta jött létre ez a különleges Puskás Akadémia is, a barátság és a politika nem mindennapi történetének köszönhetően” – áll a francia magazin négyoldalas helyszíni riportjában, amely beszámol arról, hogy Orbán viktor 10 és 14 éves kora között a helyi, felcsúti csapatban futballozott, itt élt a családjával, mielőtt Székesfehrévárra költöztek, ám ott is, és később is mindig futballozott, egyetemistaként is, miután leszerelt a sorkatonai szolgálatból. Akkor is focizott, amikor először lett miniszterelnök 35 évesen, olvasható a cikkben, s bár azóta két újabb ciklusra megválasztották 2010-ben, majd 2014-ben, akkor kezdte el komolyabban segíteni a felcsúti klubot, amikor a fia, Gáspár is a csapat gyerekfocistája lett. A írás így folytatódik:
„»Amikor elveszítette a választást 2002-ben [majd 2006-ban], több ideje lett segédkezni az akadémia létrehozásában, így mondta nekem később - meséli Szöllősi. - Amikor Puskás a parlamenti válogatott edzője volt [Lenoé itt osztrák parlamentről ír, bizonyára tévedésből, még az előző, ausztriai riport hatása alatt], Orbán is a csapat egyik játékosaként szerepelt. Sokat utaztak együtt, kártyáztak, beszélgettek.« Aztán sajnos Erzsébettől, a feleségétől kellett engedélyt kérnie Orbánnak az akadémiához, s az özvegy az avatóünnepségen is részt vett, Puskás Ferenc születésének 80. évfordulóján, 2007. április 1-jén, fél évvel azután, hogy a férje az Alzheimer-kór áldozata lett.”
A France Football beszámol róla, hogy már korábban, 2006 őszén költözött be az első csapat a kollégiumba, a stadion felszentelésére pedig 2014-ben került sor. „A belső terek mind egy különleges ember, egy kivételes játékos történetéről mesélnek. Egészen röviden: 357 gól 354 meccsen [ez csak a kispesti statisztika ám!], 83 gól 84 válogatott meccsen [egészen pontosan 85meccs/84 gól a magyar csapatban], olimpiai bajnokság 1952-ben, a németek ellen elveszített vb-döntő 1954-ben, életének két klubja, a Honvéd és a Real Madrid, s a kettő között a törés, amelyet az orosz tankok okoztak 1956-ban Budapesten, stb. A trófeák, érmek, mezek, kupák, fotók, az egyik, egy gigantikus poszter az angolok ellen győzedelmes magyar csapatról (7:1) 1954-ben. És itt egy másik, a pincében, amely ugyancsak nagyon megérinti az embert, s amelyen Di Stéfano, Luis Suarez és Puskás beszélget egy fa alatt ülve. Két aranylabdás, és valaki, aki az lehetett volna: Puskás. Pontosabban, aki aranylabdát kellett volna, hogy nyerjen?” – teszi föl a kérdést a rangos díj megalapítója, a France Football magazin. „Csakhogy abban az évben, 1960-ban, amikor Puskás négyet vállalt a Real Madrid hét góljából az Eintracht Frankfurt ellni BEK-döntőjében (7:3), a magyar és az orosz szavazó fel sem írta a nevét a szavazólapjára az öt név közé. Ez volt a válasz a propaganda részéről, amely nem fogadta el, hogy négy évvel korábban Puskás elhagyta az országot, miután az orosz tankok megszállták a magyar fővárost” – olvashatjuk immár harmadszor a szovjet hadsereg inváziójára való utalást a beszámolóban, még ha Puskás távozását nem is közvetlenül a tankok okozták.
„A Kútvölgyi kórház 602-es szobájában Öcsi, Pancho, avagy a Száguldó Őrnagy, aki 1981-es hazatérésekor egy futballiskola létrehozásáról álmodott, még csak nem is feltételezte, hogy felesége (tavaly augusztusban ő is eltávozott) gyengéd erőszakossága és egy miniszterelnök futballrajongása megvalósítja a lehetetlent – folytatódik a France Football felcsúti riportja. – Ráadásul a lánya, Anikó (ő öt évvel ezelőtt hunyt el) odaadja majd minden, a Real Madriddal nyert trófeáját, s minthogy valóban mindent, az egyetlen olyan mezét is, a felvarrt 10-es számmal, amelyet megőrzött.
Jó helyre került: a főbejárathoz. Nem messze Gyurcsó Ádámétól, a tatabányai születésű akadémistáétól, aki a növendékek közül elsőként szerepelt a válogatottban, 2012. június 1-jén Csehország ellen. A hagyomány tovább él.
Amint Szöllősi megállapítja (miután elárulja, hogy mindez mennyibe kerülhetett, mintegy 40 millió euróba, amivel támadja is Orbánt az ellenzék), a lényeg az utánpótlásfutball fejlesztése. Ezt pedig ezzel a névvel, hogy Puskás Akadémia tilos rosszul csinálni.”
A francia újság stábja Felcsút után Kispestre látogatott. „ A kispesti városrész manapság se nem sikkes, se nem szegény. Nem különösebben karakteres a sok merőleges utcával és a hosszú sugárutakkal, amelyek közül az Ady Endre [„André”] úton a villamos visszavisz minket a múltba, és látjuk, ahogy a fiatal Puskás gyalogol és fut, látjuk a haverját, Bozsik Józsefet is, akiről Öcsi úgy gondolja, hogy minden idők legjobb futballistája volt. Később az egyikük nem tért haza a szeretett Magyarországára, a másikuk igen. A lakásuk konyhaablakából Öcsi egykor rálátott a stadionra, amely a Kispest (a háború után Honvéd) otthona volt. Ez keltette fel érdeklődését a futball iránt, s az edző édesapa, Purczeld Ferenc csiszolgatta és fejlesztette a tudását. Amikor a szülei nem voltak otthon, a fiatal Puskás természetesen kiment focizni. Ezzel bajba keveredett, főlek a mamája volt rá mérges, amikor nem találta a szobájában [az a szoba persze az egyetlen volt, s az egész családé], ahol utoljára látta. De a haverok, legfőképp Bozsik, könyörögtek: »Ne tessék megbüntetni! Nagyon nagy szükségünk van rá a csapatban!« Amikor aztán tizenhárom éves lett, a Kispest szurkolói lépcsőt építettek neki, hogy átjuthasson a kerítésen az edzőpályára, amely közel volt a házukhoz, de egyébként a bejáratig nagyot kellett volna kerülnie a fiatal Puskásnak.”
Azután ezt olvassuk a jellegzetes, nagy újságoldalakon: „Az 1956-os felkelést követően Puskás 25 éven át elkerülte Magyarországot, ahova 1981-ben tért haza először. Újabb tíz évnek kellett eltelnie a demokratikus változásokig, az első szabad választásig. Az új kormány mindent megígért, azt is, hogy Puskás lesz a Honvéd edzője, ha hazajön és felbontja a szerződését az ausztráliai South Melbourne csapatánál. Csakhogy nem mondtak neki igazat, és valaki más elfoglalta már a kispadot, mire hazatért [dr. Mezey György]. Annak a klubnak a kispadját, amely az Ady Endre út végén található, ott, ahol az út egy százméteres szakaszát alig tíz évvel ezelőtt Puskás Ferenc utcának nevezték el. [Azt a szakaszát, ahol a Bozsik Stadion található.]
Megindító elképzelni, hogy a két barát itt nőtt fel, szinte egymás mellett, még akkor is, ha Puskás „stadionja” nem itt, hanem bent a városban található, sokkal nagyobb, bár most éppen bontás és átépítés alatt áll. De az utca átnevezése nem ment könnyen! Még akkor sem, ha a legnagyobb magyar legendáról volt szó. György meséli: »Szerettük volna még Puskás életében, a betegsége idején elérni, hogy átnevezzék az utcát, de a törvények ezt nem tették lehetővé. Várni kellett volna huszonöt évet a halála után. Mozgalmat indítottunk a médiában, szurkolói szavazást, és tízezernél is többen csatlakoztak a követeléshez. Miközben Öcsi bácsi haldoklott, igazi csatát vívtunk.« Így 2007. április 2-án, Puskás születésének nyolcvanadik évfordulóján emléktáblát avattak itt, fél évvel azelőtt, hogy a halálának első évfordulóján, november 17-én az Újtemető utcából hivatalosan Puskás Ferenc utca lett. De Györgynek erről is van egy története: »Puskás valójában április 1-jén született, de ő erről nem volt hajlandó tudomást venni. Úgyhogy 2-án született, kivéve az édesanyja, a felesége és az útlevele szerint…«”
Kispest után Óbudára vezetett a francia tudósítók útja. „Az óbudai városrész, nem messze a Duna-parttól elég meglepő. Elhagyod a városközpontot, és már néhány háztömbnyire kinyílik a tér, apró házakat látsz, amelyeket bevásárló és sétálóutca választ el egymástól, egy kis belső piaccal. Nemrég felújított látványosság ez, s mindent egybevetve nagyon sikeres. Néhány méterre a Puskás Pancho Sport Pubtól a futballista öltönyös szobra látható, még aktív Real-játékos korában, jellegzetes hátrafésült hajával, a labdát egyensúlyozva a lábán, míg három ámuló madridi kisgyerek szegezi rá a tekintetét. Puskás felesége sírt, amikor leleplezte 2007-ben [a szobrot valójában 2013-ban, a Puskás Pub nyílt 2007-ben]. Ez már Puskás említett, második élete [ami a halála után kezdődött], az étteremmel, amelyet neki szenteltek, az asztalokkal, amelyekre híres futballisták nevét vésték, a legenda különféle emlékeivel a falakon, és az étlappal, amelyen azok az ételek sorakoznak, amelyeket szívesen fogyasztott a pufók Száguldó Őrnagy: gulyás és padlizsánkrém az egyik oldalon, sajtos quesadillas és tortilla a másikon. Azt a korszakot nem nagyon érdekelte a dietétika, elég volt a tehetség. Bár éppen a túlsúly volt a bajok forrása, amikor felcsillant a remény, hogy az Őrnagy a Real játékosa lesz. A Kispestből lett Honvéd korábbi pénztárnoka és meccsszervezője, Östreicher Emil lett a Real Madrid technikai vezetője. A Puskás Akadémia egyik alapító tagja, Szöllősi György szerint azzal fűzte az elnököt: »Hozza ide Puskást. Ő a legjobb!« amire Bernabéu azt válaszolta: »Láttam őt játszani a magyar válogatottban közvetlenül a forradalom előtt 1956-ban: nem hagyott bennem kitörölhetetlen nyomokat. Arrogáns volt, reklamált a játékvezetőnél«. És akkor Östreicher blöffölt, közölte Puskással, hogy a Real nagyon akarja őt. »De hát olyan kövér vagyok, mint egy léghajó« – ellenkezett a játékos, miután gyakran nyúlt a pohár után, hogy feledtesse a száműzetését. Igaza volt. Santiago Bernabéut alaposan lehűtötte a látvány, amikor találkozott a pocakos és tokás Puskással, jóllehet addigra már meggyőzte őt Östreicher, akiben megbízott. Hat hét alatt Puskás tizennyolc kilót fogyott, ám ez még mindig nem oltotta ki Dé Stéfano szkepticizmusát: az argentin gúnyosan Panchónak, „Pufinak” nevezte el. »Végül – elemez Szöllősi – a Realnál Puskás státusza megváltozott. A Honvédnál ő volt a kapitány, minden érte volt, bármit megtehetett. A Realnál megtanulta, hogy milyen „hadnagynak” lenni, ami az intelligenciájáról tanúskodik. Mindennél többet mond erről, hogy az első realos idényének a végén majdnem beérte a gólok számában Di Stéfanót. Két fordulóval a vége előtt nagy gólhelyzetbe került, és egyenlíthetett volna a góllövő listán, ám ő ehelyett kiszolgálta Di Stéfanót, lepasszolta neki a labdát, s így az argentin 23 góllal végzett az élen Puskás 21 góljával szemben.« Igazán finom gesztus. És aztán a következő négy alkalommal Puskás lett a liga gólkirálya! Mindez nagyszerűen passzol egy étteremhez, amely a nevét viseli, s ahol egyszerre tíz televízión nézhetsz futballmeccseket. »Pincér! Egy quesadillast! Tartanak Marques de Risqualt? Nem? Akkor helyi bort, Tokajit!«”
A France Football riportere ezután a bontásra ítélt régi Népstadionhoz látogatott. „Mint egy óriási fogatlan száj, csak darabjai állnak már a tribünnek, amelyeket könyörtelenül ostromolnak a kotró, markoló és egyéb gépek. A Népstadion – 2002-ben változott a neve Puskás Ferenc Stadionra – összes műanyag ülését bölcsen egy fedett parkolóban tárolták el. Ez az a pálya, ahol Puskás neve még ismertebb lett az egész világ számára az 1954-es világbajnokságra való felkészülés során, amikor kettőt vállalt az angoloknak lőtt hét magyar gólból (7:1) azt követően, hogy Angliában 6:3-ra nyertek a magyarok, mint az első, a kontinensről érkező csapat, amely le tudta győzni az angolokat hazai pályán. Az Évszázad mérkőzése, az Évszázad gólja. Nehéz különválasztani ezt a két meccset, amelyek megújították a futballt még Pelé Brazíliájának és Cruyff Ajaxának a forradalma előtt. Szöllősi Puskás Ferencről írott könyvének előszavában maga Alex Ferguson is emlékeztet erre a híres Puskás-gólra, amely annyira élő és modern, hogy Puskásról nevezték el az év legszebb góljáért járó FIFA-díjat, amelyet az Aranylabda-gálán adnak át. »A televízióban láttam a meccset. Tizenkét éves voltam, és azonnal gyakorolni kezdtem ezt a híres visszahúzós cselt, amely becsapta a védőnket, Billy Wright-ot. Ez forradalom volt.«” – idézi Ferguson előszavát a francia cikk.
„A csapatok a magyar válogatottat kezdték másolni, Hidegkutit, a hátravont középcsatárt, aki labdákkal tömte az így megduplázott centerposzton, előrébb játszó Puskást és Kocsist. A zseniális újító, Sebes Gusztáv által kifejlesztett 4-2-4-es felállás [valójában Bukovi Márton fejlesztette ki az MTK-nál], múlta felül kétszer is az archaikus angol WM-rendszert. Csakhogy abban az időben, hiába láthatta Ferguson a mérkőzést a BBC közvetítésének köszönhetően, Magyarországon még nem létezett a televíziózás, s a propaganda amúgy is rettegett az élő közvetítéstől és egy esetleges vereség elviselhetetlen gondolatától. [Az összeomlás aztán a vb-döntőn következett be, amikor már a legóvatosabb politikusok sem számítottak vereségre.] Ha valaki látni akarta az Aranycsapatot, a Népstadion százezer szerencsés nézője közé kellett kerülnie. Az 1956-os események után aztán végképp lekerült a napirendről, hogy azoknak a sikereit mutogassák, akik az emigrációt választották, egészen 1981-ig, a megrendezett, nagy megbocsátásig. Erre az alkalomra Puskás visszatért a Népstadionba, hogy részt vegyen egy öregfiúk-meccsen, amely a Magyarország–Anglia vb-selejtezőt vezette fel. Az éljenző tömeg és a visszafogott sajtó jelenlétében három gólt vágott. Ugyanitt 2020-ra az új, 68 ezres Puskás Ferenc Stadionnak kell állnia a ma még nagyon dolgozó munkagépek helyén. Legkésőbb az Eb-re el kell, hogy készüljön az UEFA előírásai szerint. De az organikus építészeti stílust ne itt keressük…” – zárul a négyoldalas francia Magyarország-riport, amelyet kiegészít még egy Faragó Lajossal készült interjú is. Minthogy ez a FourFourTwo.hu munkatársa, Tóthpál Zoltán segítségével eredetileg magyar nyelven készült, ő tolmácsolta Lajos bácsinak a France Football kérdéseit, ezt, az első verziót osztjuk meg olvasóinkkal.
Faragó Lajos: „Öcsi tovább él”
Milyen emlékeket őriz Öcsiről, a játékosról és az emberről?
Rengeteg emlékem van, s emberként és játékosként is csak jót tudok róla mondani! Én 1945 szeptemberében, 13 évesen kerültem a Kispesthez, és tisztán emlékszem, hogy amikor Puskásék jártak az edzésre, mi fiatalabbak ott kuporogtunk a kapu mögött, hogy összeszedjük a labdákat, és gyakran arra is volt lehetőségünk, hogy beálljunk védeni a kapuba. Büszkeséggel tölt el, hogy Öcsi ilyenkor a legtöbbször engem választott! Ráadásul családi kapcsolat is van közöttünk, hiszen az én apám a Kispesti Törekvésben védett, az ő apja pedig épp a Törekvésből ment át a Kispestbe.
Mikor és hogyan ismerkedtek meg?
Már nagyon korán, 1945-ben találkoztunk, én ugye ekkor kezdtem el futballozni a kispesti kölyökcsapatban. Amikor mentem az edzésre, ők már egy órája a pályán gyakoroltak, mi pedig mindig lelkesen szedtük utánuk a labdákat, és közben röhögcséltünk a kapu mögött. Ilyenkor Puskás sokszor mondta, hogy szívesen rugdosna nekem, hát álljak már be a kapuba! Nem tagadom, egyfolytában leizzasztott, de ifistaként nagyon élveztem a helyzetet. S megjegyezném még, hogy a Szegfű utcai általános iskolába is együtt jártunk, még ha ő néhány évvel idősebb is volt nálam. Neki és Bozsiknak – aki szintén oda járt –emléktáblája van abban az iskola falán.
Öcsi nem tért haza Magyarországra 1956 után. Mit gondol erről?
Figyelembe véve, hogy milyen pályát futott be a Real Madridnál, nem mondhatok mást, mint azt, hogy nagyon jól tette, amit tett. Én tudom, hogy akkoriban Puskás nagyon megrémült és elkeseredett, hiszen az itthoni sajtó azon dolgozott, hogy mindenféle piszkos dolgot a nyakába varrjon. Persze a többieket is bántották, de őt különösen sok bírálat érte. Nyilván egy kicsit megrémült ettől a helyzettől, ám nagy szerencséje volt, hogy a feleségét, Bözsikét és a kislányukat ki tudták vinni külföldre. Úgy gondolom, ekkor dőlt el véglegesen, hogy nem jön haza. És ne feledjük, hogy a Real Madrid érdeklődött iránta, ami biztonságérzetet adott neki. [A Real Madrid érdeklődése jóval később, 1958-ban jött, addig igen bizonytalan időszakot kellett Puskásnak átélnie – a szerk.] Spanyolországban később lehiggadt, megnyugodott az élete, és többek között ezért is tudott még egyszer sikeres lenni, annak ellenére, hogy ekkor már sokan nem bíztak benne. Emlékszem, mennyien mondták kicsit gúnyosan, hogy amint lehet, majd úgyis jön haza – tulajdonképpen így is történt, amint volt rá lehetősége, hazatért, csakhogy ez huszonöt évbe telt...
Mikor találkoztak újra? Öcsi megváltozott?
Dehogy változott! Már csak itthon, Magyarországon találkoztam vele újra, 1981-ben, amikor először jött haza. Az öregfiúk-válogatottban lépett pályára a Népstadionban, de pár héttel később Szentendrén szerveztek egy Honvéd-Ferencváros öregfiúk meccset is. Én akkor pont a szentendrei katonai akadémián voltam edző, így jól tudom, hogy a laktanyában mindenkinek parancsba volt adva, hogy semmiképp ne merjen kimenni a meccsre. Engem sem akartak kiengedni, de persze én Öcsi miatt csak azért is elmentem! És sosem fogom elfelejteni, hogy 1982-ben kocsival én szállítottam le Öcsit a badacsonyi borünnepre, ahol borlovaggá avatták. Egymás után osztogatta az aláírásokat, mindenkivel sztorizgatott… Felejthetetlen!
Mi e legkedvesebb közös emléke?
Mondjuk az, hogy saját nevelésű kispesti játékosként mindig megvédett és kiállt mellettem!
Tudna egy eredeti Puskás-anekdotát mesélni?
Nem is egyet. Az egyik, hogy rendszeresen rúgtak nekem tizenegyeseket, és ő mindig mondta, hogy meglátom, tízből tízet bevág majd nekem, de általában a negyediket vagy az ötödiket ki tudtam védeni. Ilyenkor mindig hatalmas volt a röhögés. De persze volt olyan is, amikor tízből tízet berúgott. A másik nagyon poénos történet volt még, amikor a skótok elleni válogatott mérkőzés előtt Fazekas Árpád a legújabb francia divat szerint öltözve, pepita rövid zakóban, csokornyakkendőben megérkezett a margitszigeti szállóba. Úgy festett, mintha egy idegen érkezett volna közénk! Erre Puskás megszólal: „Árpi, azonnal menj innen, mert ha Sebes meglát ilyen öltözékben, soha többet nem jöhetsz a válogatott közelébe se!” Nagyot nevettünk rajta, de hát akkor ez nagyon érdekesen hatott, hiszen mindenkinek „káderesen” kellett öltözködnie.
Ön szerint a magyarok miként gondolnak ma Puskásra?
Én úgy látom, hogy ma már csak amolyan relikviaként kerül szóba Puskás neve. Aki azonban élt akkoriban, és látta őt játszani vagy találkozott vele személyesen, azok biztosan emlékeznek az összes szépre és jóra, amit ő adott Magyarországnak. Szentendrén nekem is volt nézeteltérésem a tisztkollégákkal Puskás miatt, mert a tehetségtelen, hozzá nem értő emberek mindig is irigykedtek rá, és úgy látom, a mai generáció sincs igazán tisztában a jelentőségével.
